Csányi Sándor megfenyegetett!

Megfenyegette Csányi az árfolyam-elszámolás miatt a bankjával szembeni per nyerteseit” – írja a NÉPSZAVA címlapján 2012. április 28-án.

Kásler Árpád Csányi Sándor

Ez semmi mást nem jelent, mint a süllyedő hajón való kapkodást és azt, hogy a tisztelt elnök vezérigazgató úr elvesztette a józan ítélőképességét, amin nem is csodálkozok, hiszen a lavina maga alá temetheti őt is, meg az OTP részvényárfolyamait is.

„Csányi Sándor vezérigazgatónak, az OTP Bank egyik tulajdonosának minden 100 forint részvény után 102 forint üti a markát” – írja ugyancsak a Népszava a cikkel kapcsolatosan.

Mint ismeretes a bankvezér kinyilatkozta, hogy a Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel és amennyiben a Kúria a banknak ad igazat, a per elindítóit rágalmazásért feljelentik. Az újság azt is írja, hogy szakértők azt nyilatkozták, ha ez az ítélet kötelező érvényű lesz más pénzintézetekre, akkor több száz milliárd forintot kell visszafizessenek a bankok az ügyfeleknek! NA ÉS?! Mondta az egyszeri munkásőr miniszterelnökünk. Kár hogy a szakértők nem nyilatkoztak az ügyben, hogy a futamidők végéig még hány ezer milliárdot akarnak lenyúzni az emberekről törvényellenesen és miért nem kérték ki a szakértők véleményét, mielőtt ezeket a cselekményeket, üzérkedéseket elkezdték volna? Az is nagy kár, hogy Csányi úr nem nyilatkozott az ügyben, hogy az ítélet hozó bírákat is szívesen látná a vádlottak padján, vagy csak ez rám és kedves nejemre vonatkozik? És miért csak akkor jelent fel rágalmazásért ha a Kúria módosítja az ítéletet? Ha nem módosítja akkor én milyen bűncselekmények elkövetéséért jelentsem még fel? Csoportosan, előre megfontolt szándékkal elkövetett csalás, lopás vagy nagyszámú ember kisemmizése, öngyilkosságba való hajszolása? Ez már háború és a háborúk végén vannak vesztesek és győztesek.

A győzelem érdekében a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete felhívást intéz minden devizaalapú hitellel rendelkező állampolgárhoz és azokhoz is, akik nem rendelkeznek ezzel de kötelezőnek érzik kiállni az igazságért, hogy egy országos méretű „Békés Civil Megmozdulás a Jog és a Jogállamiság Megvédése Érdekében” megrendezett vélemény kinyilvánításon vegyenek részt. Ezzel kifejezésre juttatva azt, hogy a törvény mindenkire kötelező értékű, ez alól még egy milliárdos bankár sem lehet kivétel és a civilek nem fogják azt eltűrni, hogy nyomást gyakoroljanak a jogszolgáltatásra. A rendezvény pontos helye és időpontja hamarosan publikus lesz. Ennek megszervezésére kb. negyven nap szükséges – negyven nap mint a Bibliában!

Kásler Árpád
Kelt, Gyulán 2012.04.28-án

Ady Endre: Harc a nagyúrral

Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.