9 hozzászólás a(z) “RIADÓKÉSZÜLTSÉG” bejegyzéshez

  1. Aljas bűnöző politikusok irányítják az ország működését, és rabolják az ország vagyonát a nép kizsákmányolásával, a CIONISTA világhatalomra törő bűnöző
    bankárokkal együttműködve,
    Ezt a az embertelen népellenes, bűnöző politikát még az előző kommunista
    rendszerbe se lehetett tapasztalni.
    Úgy tűnik, hogy a kommunistákból lett fasiszták cionista szervezete az egész világra komoly veszélyt jelent, pedig most nincs mögöttük a világháborúkba
    jeleskedő Náci német vagy a Szovjet hadseregek.
    Egyetlen fegyverük a pénz! A mi pénzünk, amit a bankárok folyamatosan
    kisajátítva, az ebereket kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, hogy rabszolgaként
    uralkodhassanak a világban!!!!!
    A CIONISTÁK ehhez a tevékenységükhöz azokat a bűnözésre hajlamos
    elmebeteg politikusokat használják fel a világba, akik mint a kommunisták, vagy
    a fasiszták önpusztító módon együttműködnek velük.
    Az ilyen háborús tevékenység úgy a múltszázad eleji első, mint az ötven évvel
    későbbi második, világháborúk embertömegek szörnyű elpusztításához
    vezettek, aminek minden esetben a világ CIONISTA bankárjai voltak az
    emberek megosztásával, egymásnak uszításával a kiváltói, és okozói!!!!

    Napjainkban már évek óta, a világ gazdasági válságának hazudott, háború
    folyik, ugyancsak az előző háborúkat kiváltó és okozó CIONISTA bűnöző
    bankárvilág közreműködésével……..

    Tanulva a történtekből ne m szabad hagyni a CIONISTÁK eddigi
    tevékenységének tovább folytatását, ami megint az egész világ emberisége
    ellen folyik, már évek óta…….
    A világ népének kellene összefogni a CIONISTA, embernek nem nevezhető,
    az állatoknál is kegyetlenebb, bűnöző faj ki irtására, örökre, hogy az emberek
    az emberré válás eredményeként, az állatoknál is jobban, szeretetbe,
    békességbe, alkotó munkával, a természet fent tartásával élhessenek!!!!

  2. Döbbenetes. És egyértelmű…A hatalom nem fél semmitől , még a jobbiktól sem .Csak a Kásler álltal alapított ,A Haza nem Eladó mozgalmától …Ezt ép ésszel felfogni nem lehet ..Itt már tényleg a IRA hoz hasonló szervezkedések és tettek ,és eszközök szükségesek ? Tényleg ezt akarják? Nem hagynak más lehetőséget ….

  3. “Magyar nemzeti és történelmi jelképek” használatának szabályozását végig olvasva,
    az értelmezésem szerint:- ha akarja engedélyezheti, ha nem akarja nem engedélyezi-
    ez a kettősség érződik ki a szabályozásból. Egyet biztosan gondolok, hogy ennek a pártnak mindenképp indulnia kell a választáson, akár más megjelölés használatával is. Ezt nem megalkuvásnak szánom, hanem az ügy fontossága miatt, s az idő rohamosan múlik.

  4. JELKÉPTÖRVÉNY

    (2011.évi CCII.törvény)

    Ennek a törvénynek az 5. § – ának (1)és (3) bekezdésére hivatkoznak,miszerint a címert és annak elkülöníthető elemeit nem használhatjuk.

    5. § (1) Természetes személy a foglalkozásának, hivatásának gyakorlása során, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet – az 1. §-ban említett szerveken és személyeken kívül – a tevékenysége során, szervezeti jelképként vagy ennek részeként a címert nem használhatja. Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján jogszabály személy vagy személyek meghatározott csoportja tekintetében ettől eltérően rendelkezhet.

    (2) Az (1) bekezdést kell alkalmazni – a Magyar Közlöny kivételével – a sajtótermékek címfeliratára is.

    (3) Az (1) és (2) bekezdést a címer elkülöníthető elemeire (Szent Korona, címerpajzs) is alkalmazni kell.

    De A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT a Cégbírósági bejegyzéskor a következőképpen volt a párt címere leírva a Párt alapszabályában:

    ” Nem rejtettük el, hanem részletesen leírtuk, hogy mit tartalmaz a Párt címere ” (Kásler Árpád)

    A Szent Koronát

    J E L K É P E Z Ő ! !

    kontúr.

    Jelképről van szó , és nem a pontos használatáról a Szent Koronának.

    Hozzászólásban az NVB határozata A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT bejegyzett emblémája használatának tiltásáról a választási eljárásban.
    Csak a választási eljárás idején tiltja,ezzel a saját hatáskörébe vonja ezt az időtartamot.

    De ezzel mégis ellentmond a Cégbíróság bejegyző határozatának.
    Ugyanakkor nem használja a Párt magát a címert,és a Szent koronát,hanem csak a Szent koronát jelképező KONTÚRT.

    Az a véleményem,hogy nem a Cégbíróság sértette meg a Jelképtörvényt.
    Mivel egymásnak ellentmondó a határozat ,amit annak idején a Cégbíróság hozott,és a mostani NVB határozat, ezért az egyik feltétlenül megsértette a Jelképtörvényt.

  5. A tébolyult aljasságnak nincs határa ebben a kormányban. Holnap a meghirdetett időpontra nagyon sokan kell ott lennünk, s mint eddig is, kulturált módon kell megjelennünk. Láthatóan, érzékelhetően arra várnak, hogy szétforgácsoljanak bennünket, azonban itt nem lehet részünkről semmiféle atrocitás, mondja ezt a józan ész. Bár utóbbi időben sokat gondolok arra, hogy kulturált módon ebben az országban nem lehet célt érni (lásd Ukrajna) .

  6. Az eddigi teljes anyagi jellegű kiadást meg kell térítsék, amennyit a párt költött a cégbíróság által engedélyezett reklámanyagokra, ruházatra, zászlókra,levonókra. ,amit utólag felülbírált az NVB határozat.
    A kár teljes mértéke

    AKÁR MAGYARORSZÁG TELJES TERÜLETÉVEL IS FELÉRHET!

    Ne feledjük:

    A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT nem kevesebb céllal indult a választáson, mint Magyarország földrajzi helyének megvédése az

    IDEGENEKTŐL !!!

  7. Ez már a durva pszichológiai játszma. Mindenki őrizze meg nyugalmát. Koncentráljon a munkájára. Ezzel tudunk a legtöbbet tenni az ügyünkért. A higgadt és nyugodt erővel nem tudnak mit kezdeni. Tudjuk hogy mit akarunk, annak adjunk hangot, annak adjunk energiát amit meg akarunk valósítani.