Ezen a rövid felvételen az október 20-i konvoj egy része látható, de még további húsz percen keresztül érkeztek utána az autók, nagyon sokan voltunk…
…és innen tovább egy szappanopera következik…
A Haza Nem Eladó Mozgalom autós vonulása sokaknál kiverte a biztosítékot. Két nap alatt annyi rágalmat és lejárató hadjáratot indítottak ellenem, mint még soha. De minden ilyen hadjárat csak megerősít és felemel bennünket. Hisztéria uralta el az ezzel foglalkozó internetes portálokat.
Rászántam két órát és végignéztem a „médiát”. Jó móka volt. A fősodrású média igyekezett félretájékoztatni szokása szerint, de hogy ezt kellően megtehesse, gondoskodni kellett előzményekről, ezért az ügyeletes ügynököket mozgósították időben.
Komoly megfontolás után az október 23-ra tervezett vonulást áthelyeztem 20-ra, pontosan azért, hogy aznapra ne legyen más érdemi esemény ami félreviheti a figyelmet. Erre Koppányos Balogh bejelentett egy autós vonulást 20-ra, csak megkérdezem a legnaivabbaktól, ha támogatni akart volna akkor miért nem jött Ő is Ócsára? Hát azért emberek, mert így a média lehozhatta azt, hogy 30 autóval demonstrálnak Budapesten a devizaadósok. A legtöbb helyen azt írták le vagy mondták be a tévében, hogy a főszervező Balogh Béla, de a rendezvényen felszólalt Kásler Árpád is 🙂 Még jó hogy nem kell köszönetet mondanom Bélának, hogy felszólalhattam a saját rendezvényünkön….A félrevezetés lehetőségének a Bélám megágyazott előre, már csak az a kérdés, hogy tudatosan vagy tudatlanul, ami a lényegen nem változtat. Ezekután Balogh István háborút hirdetett ellenem és kijelentette, hogy ő lesz a legnagyobb ellenségem. Bárcsak ilyen szerencsém lenne.
A Hír Tv elég korrektül tájékoztatott, de ehhez oda kellett hatni nekik is. A 11 órai hírekben ők a Póka László féle Nem adom a házam mozgalom szervezéseként adtak hírt az Ócsai vonulásról.
Erre gondoltam egy merészet, mondván mindennek van határa és felhívtam a BRFK parancsnokát, ha ezt a pofátlanságot megcsinálja velünk a fidesz uralta HírTv akkor ma sok jóra nem számíthatnak, ezt nyílt provokációnak fogjuk fel és megfelelő választ fogunk rá adni. Kértem, hogy erről értesítsék az illetékeseket, egy órát adok a helyreigazításra a HírTv-nek, ha nem teljesítik akkor a 10km.-es konvojjal leállunk és leszereljük az összes járműről a kereket Budapesten. Megvolt hozzá a technikánk, hogy folyamatosan kapcsolatot tartsunk a 10 km. hosszúságú konvojjal az autókba szerelt rádiókon keresztül.
Intézkedtek, a rendőrség sajtóosztálya felhívta a HírTv szerkesztőségét és tájékoztatták a következményekről. A Tv szerkesztője azonnal felhívott és közölte, hogy a déli hírekben már korrigálták, amivel én nem elégedtem meg, ragaszkodtam hozzá, hogy mondják be azt is, hogy előtte téves tájékoztatás volt. Végül ezt is teljesítették. 16 órakor is felhívtak és megkérdezték, hogy mit mondhatnak be az esti hírekbe.
A rendezvény végén Pókáék megpróbálták elvinni a tömeget, pontosabban maradásra bírni. 30 autóval jöttek, de csak 13 autó maradt velük a többi 17 járműben ülők megértették a fontosságát annak amit elmondtam és a Haza Nem Eladó Mozgalom tagjaihoz csatlakozva otthagyták vezérüket.
Egy emberünk ott maradt , hogy megörökítse az utókornak a Póka-Balogh féle forradalmat és arról számolt be, hogy azon kérdésére, hogy „most mi lesz” azt a választ kapta a vezetőtől, hogy „még nem tudjuk majd kitaláljuk”, hát kitalálták, végül ők is hazamentek, mert kívánságukra, nem ment oda száz autó, ennyit határoztak meg a folytatás feltételeként a Koppányosok, Póka Lászlóék és a Mozdulj Magyarország Mozgalom. Sajnos senki sem ment oda. Ha valaki ezt meg is érti, akkor azt szűrheti le az egészből, hogy a köztünk lévő rengeteg különbség közül az egyik az, hogy a résztvevők szükséges létszámát csupán más számokban határozzuk meg. Van akinek száz fős rendezvény jelentené az álmok teljesülését, három szervezet nem tudott megmozgatni száz embert, de kritizálni azt tudnak.
Ezek után mindenki összeveszett mindenkivel, Balogh Béla bejelentette, hogy befejezi, vége, többet nem foglalkozik adósmentéssel, nyugdíjba vonul. „NYUGDÍJBA MEGYEK Végleg befejezem.” „ A Koppány vezetését a továbbiakban Székely Emma fogja ellátni. Balogh Béla” csak halkan súgom meg, ezzel sokat segítene az adós társadalmon. Ezt talán a legkifejezőbben Doubrawszki György vázolta fel a Fidelitás gyűlésén, ahol elmondta, hogy a Koppányosok kiváló munkát végeznek, az akasztott szalmabábujukkal masírozva Budapest utcáin elriasszák a jóérzésű embereket a tüntetéstől, továbbra is az a kérdés, hogy tudatosan vagy tudatlanul…
Folytatásként Béla betámadta Póka Lászlót is, aki nem hagyta magát és kijelentette, hogy a jövőben csak azokat védik meg akik beregisztrálnak hozzá és minden megmozduláson részt vesznek. Kiszivárgott az is, hogy egy párt zászlaja alatt tevékenykedik tovább, ez viszont túl sok volt Baloghnak és így a hungarocell pajzs összeakaszkodott a hungarocell csákánnyal. Ehhez képest egy brazil szappanopera kutya füle.
Persze nem maradhatott ki az alpári stílusáról ismert, komoly képességekkel megáldott Dabasi Tamás sem a mocskolódásból…
„Tamás Dabasi – Kasler! Te egy puhapöcsü senkiházi vagy, aki megetetted a baromságaiddal a népet, felmásztál a deviza hitelesek hátán kihasználva őket anyagilag is, de halvány gőzöd nincs az egészhez! Mi a bánatnak kell neked testőr? Ki a f*sz vagy te, hogy testőrrel kell járnod? Már nem tudod, hogy mivel vágj fel???? Tudod kik járnak Magyarországon testőr kíséretében és nem az Őrezredre gondolok? Tudod? Ha nem hát megmondom: Az összes tisztességtelen és becstelen maffiózó, mint például a Tasnádi, aki most ott ül a közben járásom miatt, ahova téged is juttatlak, te csaló!!!!” 🙂
Ha valaki nem tudná ki ez a Dabasi, az megnézheti itt, erősen ajánlott… 🙂
Itt pedig az igazi „magyar” újságírás hitelességéről győződhet meg mindenki, viszont a képek jók…
Summa summárum, végül beigazolódik az, hogy kiváló döntéseket hoztunk mindig, amikor megőriztük függetlenségünket. Elvégezzük a munkát és egyre erősebbek és főleg céltudatosabbak vagyunk. A Mozgalom létszámban és minőségben gyarapszik. Megyünk tovább a kijelölt úton a teljes győzelemig. Mindegy, hogy milyen rágalomhadjáratot folytatnak ellenünk, hiszen tudják, ami nem öl meg az megerősít.
Tisztelet, köszönet és hála mindenkinek aki tiszta szándékkal részt vett az október 20-i tüntetésen, higgyék el ezek mind rendkívüli fontossággal bírnak, megkerülhetetlen üzenetek a hatalmaskodók felé. Egyedit és rendkívülit alkottak a résztvevők úgy méretben mint fegyelmezettségben és szervezettségben.
Külön köszönet a rendőröknek, kiváló munkát végeztek, balesetmentes vonulást biztosítottak egy tíz km. hosszúságú autós konvojnak.
Végezetül ajánlom mindenki figyelmébe ezt a kis baráti beszélgetésemet, merítsenek erőt belőle és ha még mindig marad elég erejük, idejük és türelmük, akkor olvassák el Czuczi Ernő nyílt levelét, tiszta gondolatok.
Tisztelettel, Kásler Árpád.
Tisztelt Hazafiak!
Kedves Hölgyek és Urak!Minden tiszteletem az Önöké, Tietek Barátaim akik október 20-án részt vettetek az autós vonulásunkon!Jó volt Veletek újra találkozni, mindig jól érzem magam olyan, emberek társaságában akik egy húron pendülnek velem!Eredetileg az elképzelésem az volt, hogy bevárom Árpád bölcs szavait, és tényfeltárását, de ez mára már nem várható, hiszen temérdek a dolga, éjjel is dolgozik, hogy menjen a gépezet, ezt sokan nem látják, csak a végeredményt, ám ez az érme másik, árnyékosabb oldala, amit jó ha tudnak, tudtok Barátaim. Engedjétek meg, hogy néhány szót, magam is hozzátegyek az elmúlt néhány nap történéseihez … sajátos, eddig sokak számára lehet, hogy ismeretlen, esetenként kicsit nyers, keményvonalasabb stílusomban!Megnyugtatok Mindenkit, az írásaimat nem fogjátok továbbra sem sokat olvasni, -maradok a kaptafánál-, csak ha közlendő(nk)m van, vagy ha védeni kell barátot, testvért, családtagot, olyankor viszont gépelek (keményen, kíméletlenül és annak vagy azt, aki rászolgált, billentyűzeten innen, és ha kell azon túl is … !Mint tudjátok számíthattok rám mindenben, ahogyan eddig is, ezen túl is figyelek, és ha kell ott termek, csak szólnotok kell, ebben biztosak lehettek!
Köszönöm, hogy néhány szót intézhettem hozzátok Barátaim, tőletek köszönök el előbb, mert ami innen jön az már nem Rátok vonatkozik, de azért elolvashatjátok Ti is természetesen!
Most pedig jöjjön a fekete leves… Figyelem!!! Sértődés eshet, sőt essen is… ideje „mérlegre állnotok álnokok”!!!
Jó ideje nem szólok hozzá a jellemtelen, általam jelentéktelen embereknek tartott, gyűjtőnéven – fotelforradalmárok, és nagy megmondó emberek, na ők a senkik (továbbiakban: senkik) – magasztos, sokszor Che Guevara-t „megszégyenítő”, uszító-lázító-szarkavaró-oldalazó-megosztó módra odavágott szavaihoz vagy inkább köpeteihez.
Nem szóltam mert arra sem tartottam méltónak, hogy egyiket-másikat ezáltal kiemelve, plusz like-okat gyűjtsek be nekik, vagy a hozzászólásaiknak, posztjaiknak, ne’adj isten Valódi Hősök!!! nevén, hátán élősködők oldalait (mert ilyen is van) népszerűsítsem. Eddig csak olvastam őket…
Ám az elmúlt napok eseményeit, már nem hagyhatom szó nélkül én magam sem, ezért néhány perc figyelmet kérek mindenkitől akit csak érdekel az, hogy én hogyan látom az igaz senkik további sorsát!
De még mielőtt azt remélhetné valamely csúszómászó pondró senki, hogy a nevét még csak a kezdő betűi leírásával is magasztalni fogom, és akként sok ember előtt ismertebbé tenném, gyorsan kiábrándítom a senkiháziakat, és szerte foszlatnám ezen gondolataikat… az eljárás általános lesz, egyszerű mint amilyenek ők maguk … csak semmi személyeskedés, hiszen ez dukál minden SENKINEK!
Figyeljetek név nélküli senkiháziak!
ti (még ez is sok, így kis betűvel) akik a gyalázatban, és saját nyomorultságotokban fuldokolva, támadjátok azokat, a tiszta szívű embereket, a barátainkat, csapattársainkat, bajtársainkat és családtagjait ( ezt a napról-napra gyarapodó családot ) egyszóval Minket, akik sok esetben szó nélkül tűrjük heteken, hónapokon keresztül azt a temérdek gonosz megjegyzést, alpári kritikát amit, ránk és a családunkra rótok, támadtok Minket akik valóban tenni akarunk a Hazánkért, egymásért, a gyermekeikért jövőjéért, és magunkért, a jelenünk túléléséért!
Honnan merítitek azt az elementáris kicsinyességet, irigységet, és határtalan nagyképű bátorságot, átkozott fattyak, hogy az érdemeknek még fogalmi hátterét is nélkülözve, kritizáljatok valakit vagy valamit, akihez és amihez nemhogy közötök sosem volt, a jelenben sincs, és ha rajtunk múlik biztosan nem is lesz?!
És teszitek határozottan mindezt úgy, hogy még csak töredékét sem látjátok a dolgok lényegi részének!
Azt az igazi eszmeiséget, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy objektív! OBJEKTÍV!!! véleményetek!!! nem kritikátok ba…meg, hanem véleményetek lehessen a nagy dolgokról!
Szezon a fazonnal nem keverendő, mert Óriási a különbség, Vélemény és Kritika nem ugyanaz!
Honnan veszitek, hogy egyáltalán szólhattok bármit is azok után, hogy saját rongyos életetekért sem vagytok hajlandóak egy lépést sem megtenni, vagy ha léptek akkor úgy, hogy továbbikban fű sem nő a nyomotokban?
És ezen „lépésetek” következtében, nem gondoljátok, hogy egyszer csak betelik a pohár, és kicsordul egy-két olyan finomabb saller, amilyet hollywoodi filmen sem láttatok még???!!!
Az első és egyben utolsó gondolataimat intézném felétek, hogy az a mérhetetlen sötétség ami a fejetekben lakozik, kicsit talán a leírt gondolataim hatására, az agyatok helyén lévő, kis kapacitású, mikró méretű adathordozóban, lévő mélyen ülő reset (a kedvetekért: újraindító) gomb megnyomásra kerüljön, és így némi esélyt és fényt gyújtva, elérjétek legalább az -átlátom és kussolok, mert bár nem vagyok az, de így sokkal bölcsebbnek hisznek- számotokra igen tisztességes álomhatárát!
Az október 20-ai események megértésére, olvassátok az alábbi néhány soromat!
Egy idézettel folytatnám, az egyik legnagyobb, és méltán híres hadvezér szavaival (ajánlom többszöri végig olvasását, de csak azért, hogy biztos megértsétek a szavait)
“Így a legjobb hadsereg az, amelyik meghiúsítja az ellenség terveit; csak ezután következik az, amelyik szétzúzza az ellenség szövetségeseit, majd utána az, amelyik harcot vív az ellenséges sereggel, s végül az a legrosszabb, amelyik városfalakat kezd ostromolni.
Ha pedig a hadvezér nem tud uralkodni türelmetlenségén, és katonáit hangya-rohamra küldi, akkor harcosainak egyharmadát pusztulásba dönti, de a városfalakat nem foglalja el.
Ez az ostromlás szerencsétlensége.” – SZUN-CE: A HADVISELÉS TÖRVÉNYEI –
Ha nem lenne egyértelmű, és világos…
Háború van!!! De a frontvonalat még van lehetőségünk kiválasztani! Még van!
Felelősségteljes hadtest, elkerüli az esztelen, minden esélyt nélkülöző ütközetet, ezt nem megfutamodásnak hívják, hanem taktikai hátravonulásnak.
A felelős vezető sosem küldi a biztos vereségbe a csapatait, ha csak csekély esélyét is látja a győzelemnek a közeljövőben. Árpád október 20-án, család anyák, család apák, valamint gyermekek, -családok- életét, és testi épségét- óvta meg, egy esetleges Rendőrattakkal szemben ha oszlatásra került volna sor.
Mert, hogy arra került volna, ez nem is kérdés, kétsége se legyen senkinek, hogy megtették volna, ahogyan azt 2006-ban már megtették. Sokan voltunk, de sajnos nem voltunk elegen, akinek ez kérdéses annak emlékeztetőül itt egy idevágó videó klip, tűrhető zenével, szöveggel de borzasztó tanulságokkal, teletűzve:
Árpád mérlegelt, és meghozta azt a döntést amivel, ( bár tudta nem lesz népszerű a senkik között ), előre a cél felé tudtunk lépni ismét egy jó nagyot, nem pedig hátra egy hatalmasat, vagy netán végzeteset!
Meg kell, hogy értsék azok is, akik csak a billentyűzet mögül osztják a „hadtápot”, hogy ehhez a háborúhoz ész kell, nem pedig nyers erő, és a pálya széléről a kibicnek nem pattan labda!
Csak és kizárólag elfogadni lehet, vidáman vagy szomorúan, de hangját nem hallatva, mert nincs más alternatíva, hiszen nem tett érte még soha semmit, vagy ha tett is valamit, akkor azzal kárt okozott, vagy folytatólagosan károkat okoz.
Mindegy, hogy hivatásszerűen vagy csupán a mérhetetlen ostobaságát, a szorgalmával párosítva!
Mindegy a végeredmény szempontjából, ám közel sem mindegy, a szándék és a szándékosság miatt, hiszen nemes ügyet aknáz alá, rombol le, hígít föl, és ez bizony aljas tett!
Ha a lelkiismerete engedi ezt, az a senkik táborát erősíti, ám ha esetleg megkondult a belső harang, akkor nyújtsd a kezed, szó nélkül állj vissza a helyedre, (nem kérdezünk miért, miként, minek stb. …?) mert most még lehajolunk érted, egyszer és utoljára! Ha ez rögzült, innen már gyorsan eljutunk ahhoz, hogy az esélylatolgatásnak nem volt még itt az ideje, bármennyire is sulykolták a senki megmondók, melynek miértjét Árpád elmondta a plató-színpadon, ezért megkérdőjelezhetetlen a döntés végeredménye!
Ennyi, és kész! Fegyelem kell… parancs értettük, és megyünk tovább! Máshogy nem megy!
Ha van aki(k) ezt jobban tudj(ák)a, mert át látj(ák)a, mert LÁTJ(ÁK)A akkor ne tegyetek Neki(k) keresztbe, hanem teljesítsétek amit kér(nek), apelláta nélkül, ez is demokrácia mielőtt megvádolna (senki) bárki azzal, hogy nem jó úton járunk.
Bizony jó úton járunk, az egyetlen lehetséges út ami előttünk van, és már csikorognak az ellenség fogai,
és belénk is fog törni, ez csak idő kérdése!
A kisgyermeknek is megmutatjuk merre, és hogyan?… ha nem tudja, és még sincs a szülő megbélyegezve hogy diktatórikus, hát fogd föl így barátom, figyeljetek Ti akik nem tudjátok, de jól figyeljetek, mert már nem mutatjuk meg csak egyszer, aki jön az tudja merre tartunk, aki nem jön annak hátra arc, és Oszolj!
Elég volt az eltévedésből, a könyörgésből, a megmondókból, a senkikből akik mindenkinél mindent jobban tudnak! Még nem, még nem volt itt az ideje, ám ha mindenki arra fordítja a drága időt, hogy a gyalázkodás helyett elvégzi a munkát, a házi feladatát, makulátlanul, precízen, akkor 2014 tavaszán itt lesz majd, és az esélyünket már latolgatnunk sem kell…! Kar nyújtásra lehetünk az életünk megkeserítőinek elüldözésétől, leváltásától, és megbüntetésüktől, a mocsok felszámolásától, fényes mindent elsöprő győzelemre vihetjük a harcunkat mert A Haza Nem Eladó barátaim!
Ennyi lett volna ami lappangott, és most kitört belőlem, Köszönöm a szíves figyelmet, nektek is senkik, akikből (sajnos nem mindből) de még lehet valaki!!!
Most pedig akinek nem jött le a mondanivalóm, lehet kiadni magatokat, név nélküli senkiháziak (nyilván mind tudjátok, hogy kire gondolok, ki a címzett)… jöhetnek a hozzászólások, de mielőtt egy sort is leírnátok, azért ajánlom még egyszeri átfutását, a fenti hollywoodi-s soromnak, csak úgy „baráti” jó tanácsként, vagy inkább miheztartás végett…!
Dsupin Juditnak!
Judit, örülök, hogy nem egyedül vagyok, aki ezt így látja.
Az első perctől fogva, amikor felébredtem (amikor 2008-2009-ben
hirtelen felszökött a CHF és egyéb árfolyam Magyarországon),
azt mondtam, hogy ez HAZAÁRULÁS, hiszen 1946 óta Magyarország
törvényes fizetési eszköze a FORINT és annak védelme mindig is
a Nemzetbiztonság (felügyeletét a Parlament látja el többek között) feladata
volt és a forint árfolyamának (arra ható tényezők miatt) védelme is.
Megvalósult? NEM! Akkor mi ez? Hazaárulás, egyetértek veled.
És látod, komoly emberek nyilatoznak, és mindenkivel el akarják hitetni,
hogy ez így rendben volt, devizahitelről volt szó (?) és hitelről….
Pedig látod, én megtanultam Főiskolán ezt nemzetközi pénzügyek
tantárgyból, és az ösztöneim is azt súgták, deviza alappal nem, de
az Erste már a hitelfelvételkor megtagadta a forintban hitelezést, majd
írásos kérelmemre megtagadta később is (még a régebbi bankvezérnek,
Sztanó Imrének is írtam)…amikor elolvastam a válaszukat, akkor rosszul
voltam.
Most pedig épp megnéztem az Erste Group angol nyelvű konszolidált
2012-es pénzügyi jelentését, ha ennyi országban érdekelt (és ez
csak az Erste a bankok közül) a Csoport, akkor vajon mi az oka, hogy a Nemzetbiztonságunk hallgat (mikor állt ki, hogy olyasmit csinálnak, mint
az olajszőkítésnél, vagyis asszisztálnak), hiszen itt 15 országban rengeteg
érdekeltségről és rengeteg befektetésről van szó.
Nem vagyok összeesküvés-elmélet hívő, de ha ezt a linket megnyitod és csak átfutod az ERSTE GROUP érdekeltségeit, akkor azt hiszem, jól gondolkodom, hogy itt “magyar” és más összefonódásról van szó…
Nézz csak bele, de nem hergelni akarlak, akarok senkit…ijesztő…
http://www.erste-bank.at/GB2012/EN/GB2012_EN_Anhang_52.html
A devizahiteles téma túlpolitizálása? Épp az a baj, hogy alul van politizálva! A politika 5 éve szótlanul tűri, sőt, tevőlegesen támogatja a magyar emberek kifosztását, külföldre üldözését, öngyilkosságba kergetését!
Ez mindig is politikai kérdés volt. A kezdetektől fogva. A politika tette lehetővé, hogy ezt megtehették velünk a bankok! Ránk szabadították ezeket a fenevadakat, és még mindig ott tartunk, hogy velük egyezkednek, a mi fejünk felett.
A civil szférának itt soha nem is osztottak lapot emberek! Ébredjünk fel, ne éljünk illúziókban!
Vélemény
Örülök,hogy így esett,
a mozgalom létrejöhetett.
Szappanopera vagy sem,
a megosztás minket csak egyesítsen.
Mutassuk meg mi is bátran,
nem vagyunk oszthatok hazánkban.
Egy a célunk, egy a hitünk,
amit keresztül kell vinnünk.
És itt az alkalom ,
bátorítson minket A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM!
S ki minket becsmérel és ócsárol,
űzzön vissza otthonunkba Ócsáról,
Költőzzön az oda,
ki nekünk ezt meg alkotta.
Nincs áruló, ne legyen,
ne hagyjuk ha fénytelen.
Ragyogja be szívünk lelkünk,
hogy a mozgalomba egyek lettünk .
FIGYELEM MÉDIA!
TV, RÁDIÓ “elégia”.
S KI HIREKET AD LE MA.,
NAGY ITT A PROBLÉMA,
A HAZA NEM ELADÓ soha,
ERRŐL KÉNE JÓT ÍRNIA.
2013 okt. 22
Kedves Ibolya!
Vigyázz! Nagy hibát lényegi kérdésben ne kövess el, főleg olyan lényegi kérdésben, ami sok ember nagy érdekéről szól, életbe vágóan nagy érdekéről .
És Te igen nagy érdekről nyilvánultál meg rosszul.
Nagyon rosszul.
Hibázni lehet . De a hiba nem lehet életbe vágóan nagy .
” Egyebekben pedig kezdem úgy látni, túlpolitizálttá válik a mi, devizahitelesek
ügye, pedig minket ebben a témában nem érdekel a politika egyik oldala sem,
mert mindegyik oldal benne volt 2001-2013 között abban, hogy nem csinált
semmit és jópofát vág teljesen jogtalan (jogi értelemben) dolgokhoz. ”
Nem deviza . Nem hitel. 2001-2013 között olyan emberek voltak hatalmon, akiket nem érdekelt
HOGY MAGYARORSZÁGOT ELADJÁK , AZ EMBEREK VAGYONÁT VAGYONELKOBZÁSSAL ENGEDIK ELVENNI , A MAGYAROK BÉRÉRE, NYUGDÍJÁRA VÉGREHAJTÁS SORÁN RÁSZÁLLNAK
Igen, ez nem politika. Ez túllép a politikán.
Mert ez nem más, mint hazaárulás.
Ibolya, A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM célja az, hogy a haza ne legyen elárulható .
A haza a magyar embereké .
Az Árpád és Fazekas Attila beszélgetéséről szeretnék szólni, szabadon, minden összerendezettség nélkül.
Megvan rá a jó okom, s megvan rá az élettől kapott felhatalmazásom, amivel most élni kívánok.
Mivel a mi családunk is érintett a Gyurcsány kormány idején történt tüntetéssorozatot kiváltó eseményekben , ezért számomra ismerősek az Attila szavai.
Valóban, nem tudja az ember, hogy ha van egy társadalmi réteg szintjén jelentkező probléma , miként is kezelje azt . Milyen módon, milyen eszköz bevetésével kezdjen hozzá jogos igazának érvényesítéséhez, miközben a társadalom többi rétege fel sem éri ésszel, hogy a probléma előbb-utóbb ki fog mindenkire hatni. Esetünkben a mezőgazdasági termelők területalapú támogatása volt késésben, ami a tavaszi munkák megkezdését is jelenthette volna, s mint tudjuk, aki nem vet, nem is arat. De az élelmiszerhiány nem csak a gazdákat sújtotta volna, hanem még azt az adóhivatalnokot is, akit ránk eresztettek, s közölte velem, hogy veszélyes üzem a termelés. Mondhattam volna neki, hogy ne egyél angyalom, köpd ki ami a szádba kerül-de akkor még tiltotta a fék . Ennek ellenére úgy vágott minket haza, hogy amiatt van “devizahitelünk”-mondtam, csak szabadon .
Egy szó mint száz, a gazdák kitervelték a tüntetést , amely három hétig tartott.
A Hősök terén minden volt. Slambucfőzés, pörköltfőzés, beszélgetés a pesti emberekkel, akik a vidék ízeit megkóstolhatták . A sátorban papok kértek áldást a gazdákra, félvén, hogy lehet ebből baj, mert a hatalom nem barát. Miért van ez? Magyarországon a hatalom igen régóta nem barát . Sőt . Ellenség .
Volt két nagygyűlés , olyankor felmentünk hozzájuk, az FVM épülete előtt szónoklatok hangzottak el , olyasvalaki is felszólalt a Bajnai libák miatt, aki most az akkori tárgyalóbizottság tagja volt , most pedig a FIDESZ- FÖLDMUTYI kedvezményezettjeként sok ember minden esélyét elveszi.
Kaptak a gazdák hideget-meleget . Medgyessy Pétertől, hogy húszmilliós traktor állami támogatással ? ezzel jösztök? —és ? mivel kellet volna jönni ? négyökrös szekérrel?. Az, hogy állami támogatás, nem más esély, mint hogy van, aki termeljen- s van, akitől a traktort bármikor elveheti egy senkiházi revizor, aki megkérdi: minek termeltél ( azér vazze, hogy ne dögölj éhen).
Aztán hogy főznek a gazdák. Ja ezek olyanok. Esznek. minek eszik egy tüntető gazda? Hogy ne haljon éhen? hát haljon éhen, ha már tüntet .
Aztán az is baj volt, hogy miért zárták le az utat, aztán hogy miért jöttek haza az előtt, hogy a Gyurcsány kormányt elzavarták volna- kiabáltuk a minisztérium előtt, hogy ” Gyurcsány takarodj ! ”
Tehát kaptuk a kritikát keményen.
Biztosan rosszul csináltunk valamit.
Hazajöttek a gazdák, sírtak a böszörményi főtéren. A férfiak . Láttam .
Aztán a férjem hetekig volt nagyon beteg, megfázott.
Aztán az anyámat elveszítettem, nem tudta elfogadni, hogy ennyi küszködés után ilyen helyzetben kell lennünk négy gyerekkel.
Persze, mert mi mindent rosszul csináltunk.
A gazdatüntetés után egy hónappal meghalt . Soha nem fogom megbocsátani nekik.
Persze ez is csak azért volt, mert rosszul csináltuk.
A magyar mindent rosszul csinál.
Rosszul csinálja legelőször azt, hogy beenged idegent.
Aztán rosszul csinálja azt, hogy ő megy ki .
Aztán rosszul csinálja azt, hogy nem gondolkodik koncepciózusan.
Aztán rosszul csinálja azt, hogy egymással veszekszik.
Aztán rosszul csinálja azt, hogy nem veszekszik a hatalommal.
Aztán azt is rosszul csinálja, hogy nem jó eszközt választ.
Aztán jó eszközt választ, de azt is későn .
Aztán kezd mindent elölről, mint egy autista .
A magyarnak az a baja, hogy van . Minek ? Zavarja a másik magyart, zavarja az idegent, a külföldön élő magyart.
Hagyjuk már ezt . A baj az, hogy kellünk .
Mindenünk kell .
A földünk. A vizünk. A levegőnk. Az eszünk. A genetikai állományunk. A házunk . A jövőbeli bérünk. A gyerekünk jövőbeli bére. Mindez utóbbi a ” devizahitellel” megszerezhető. Mert egyszer kellett érte fizetni, de örökre adós maradtál, aha aha aha.
Na ne mán.
És eljött a szabadon pillanata. Nem tudok senkire haragudni, ha nem látja át a dogokat.
Mert mindenkinek egy élete van, esendő, a gondolatok mindenkiben keverednek a személyes érintettség miatti gyötrelmes kétségekkel.
Aki megbízást teljesít- azt is tudjuk, van ilyen .
Aki facebook akrobata s nem egyéb-van ilyen.
Minden van.
És lesz győzelem .
Hogy ki lesz mint győztes hangoztatva- engem már nem érdekel.
Mert nem az a lényeg.
A lényeg az élet továbbvitele. Az emberek tudják, hogy mi a lényeg, mert az emberek okosak . Akkor is, ha hülyének tetetik magukat .
És élni kell . A közjegyző írogasson, ha olyan idióta , hogy nem látja , mit művel . Nekünk az a dolgunk , hogy az életet továbbvigyük.
Ja. erre kell A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM
Majdnem elfeledkeztem róla, pedig milyen fontos. Igaz, Árpád ?
Az anyámat nem lehet elfelejteni, amikor megkérdezte, hogy ” Péter hogy van ? ”
És egy hónap múlva meghalt .
http://www.youtube.com/watch?v=sBmBd3E96HY
“Soha ne tégy semmit, aminek még nem jött el az ideje! Engedd, hogy a dolgok kinőjék magukat, engedd, hogy meglegyen az idejük, hogy minden teljesen természetesen történhessen!”
– OSHO –
Kedves Árpád . Csak egy véleményt szeretnék elmondani . Ma már világos csúnyán mondva ” még nincs elég éhes és eléggé dühös ember ” hogy szétüsse ezeket . Ez látszik . Ne foglalkozz a “bélákkal ” mert a kakaskodásukra adott válaszokra sok drága idő megy el . Idő meg nincs . Munka meg ezer ..Be kell jutni a parlamentbe . Ehhez az gazdaság az élet minden területére vállalható részleteiben kidolgozott , terv , program kell. . Belpolitika , külpolitika , adózás , ipar gazdasági tervezetek , vállalkozások ügyei jövője ,mezőgazdaság , IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS SZÁMONKÉRÉS , közbiztonság , .Egy dolog a szent korona alkotmánya mint cél , és ezt is elmagyarázva mert sokan nem ismerik, elejétől a végéig . Te “beleástad magad ” a devizás jogi ügyekbe , szinte már jogászként beszélsz róla .De az ország irányításához szakemberek , partnerek kellenek . Meg kell szerezni a devizahitelesek teljes támogatását , a programokon keresztül .Ez 4 millió szavazat kellene hogy legyen . Hát vedd e témát előre ,és irány a Magyar parlament ..Erőt egészséget ,szerencsét és támogatókat a teljes siker ig kivánok ..Kiss Béla
Kedves Ibolya!
Különleges figyelmét, és figyelemre méltó terjedelmű hozzászólását tisztelettel köszönöm! 🙂
Engedje meg, hogy én most kurtábban, válaszoljak Önnek mint a fentiekben, hiszen abban nagyjából mindent leírtam már.
Ám engedje meg, hogy hozzászólását különösebben ne minősítsem, hiszen a nyílt levelemben a főszereplők véleményezése már, részemről megtörtént!
Viszont kifejezetten örülök, hogy szerezhettem Önnek néhány hasznos percet, azzal, hogy ilyen rendkívüli alapossággal kielemezte a gondolataimat illetőleg, ahogy Ön fogalmazott “mondókámat”! 🙂
De mégis motoszkál bennem egy feltételezés, hogy talán mégsem olvasta el, olyan alapossággal a levelem mint ahogyan azt Ön képzeli, hiszen nem ide kértem a Névvel való hozzászólásokat 🙂
Tekintettel arra azonban, hogy Mivel jogában áll, ott bohócot csinálni magából ahol csak az adminisztrátorok megengedik, így ezt természetesen nem sérelmezném a továbbiakban. 🙂
Egyszerű ember vagyok, a legtöbb esetben ami szívemen az a számon… viszont, tekintettel arra, hogy ezt az írásomat “magukat csak intellektueleknek nevezők” is olvashatják, így megpróbáltam, kicsit konszolidálni a soraimat, ebben lehet, hogy tévedtem amikor írásra szántam magam, de mint írtam nem a reklám volt a célom a senkik megnevezésével.
Sőt ezt éppen kerülni akartam, spongyát rá, ez már csak így sikerült! 🙂
Higgye csak el, hogy én magam lepődtem meg azon a legjobban, hogy az írásomat a honlap aktuális cikkében látom viszont, hiszen a facebookon már tegnap este közzé tettem. 🙂
Ha eddig nem lett volna világos, erre értettem, hogy nem jó helyen fedte fel magát kedves Ibolya, hiszen ott van a “fogadó irodám”, ahol, a már névvel magukat felvállalók “építő kritikáit” várom nagy tisztelettel! 🙂
Maradok tisztelettel, így ismeretlenül is! 🙂
Czuczi Ernő
Anélkül, hogy zsákba macskát árulnék, nemrég lett vége egy számomra felemelő közvetítésnek, az ellenzék Műegyetemi ünneplésének és választási harcra felkészítésének. Összefogás…ez volt a legfőbb kívánsága az ott
jelen lévő embereknek.
Sokáig gondolkotam, hogy írjak-e valamit Czuczi úr véleményére, előszőr
úgy véltem, nem, de most nem tudom megállni.
Attól, hogy valaki egy ilyen érzelmektől túlfűtött levélben hatszor használja a senkik szót, csúszómászó pondróknak nevez számomra (sokunk számára) ismeretlen embereket, kétszer leírja a senkiháziak szót…..majd közli, hogy tenni akarunk a Hazánkért (?), EGYMÁSÉRT…….aztán a számomra a visszataszító ORBÁNI SALLER szót használja, aztán még a “sötétség a fejekben” is elhangzik…….nos óhatatlanul úgy érzem, hogy nevek említése
nélkül sokaknak okoz fejtörést ez a levél és bosszúságot is. Nem csak
a név nélkül megcélzott senkiknek (?).
Nekem az Ön mondókája nem tetszett, Czuczi Ernő úr.
Ami Che-Guevarát illeti és Szun-Ce-t:
Idézet a Wikipédiából (hogy egyszerű legyen az élet):
“Korabeli és mai politikai megítélése egyaránt ellentmondásos. Rajongói a humanista forradalmárt látják benne, erkölcsi szigorát, az emberi méltóság és szabadság iránti elkötelezettségét méltatják,[2] baloldali bírálói forrófejű politikai kalandornak, jobboldali ellenfelei hidegvérű tömeggyilkosnak tekintik. Dél-Amerikában sokan egyfajta apokrif szentként tisztelik (San Ernesto de La Higuera, San Chí).”
Szun-ce-vel kapcsolatos idézet a Wikipédiából:
“Feltehetően Wu állam szülötte volt. A háború művészete című munkája hívta fel rá Helünek, Wu állam királyának figyelmét. Helü felismerte, hogy Sunzi olyan ember, aki tudja hogyan kell a hadsereget irányítani és kinevezte őt tábornokának. Több államot meghódított. Feltételezhetjük, hogy Sunzi sem élte túl uralkodóját, aki egy Yue elleni vesztes csatában szerzett sérüléseibe halt bele.”
Egyik sem volt hosszú életű, mindkettőről jót és rosszat is írnak, mindkettővel
kapcsolatban komoly érzelmek vannak jelen ma is emberek szívében.
És talán G.B. Shaw Politikai ÁBC-jéből nem árt egy intés:
“Mohamed jót akart, mikor a naptárt 12 holdhónapra osztotta és nem
elavult teóriákkal dolgozott, hanem látható tudományos csillagászati
tények alapján. És mégis az történt, hogy az évszakonkénti karavánok
sorra eltévedtek, mert Mohamed tudása jó messzire terjedt ugyan,
de mégsem elég messzire.”
Azt hiszem, egy tucatnyi tömör, lényegretörő, “senkik”-től és “saller”-től mentes mondat, amelyben keményen reagál konkrét nevek vagy szervezetek említésével, jobb lett volna.
Nem hiszem, hogy a nyílt szívűségnek ez lenne a leghelyesebb megnyilvánulása módja, ahogyan Ön itt írt.
Egyebekben pedig kezdem úgy látni, túlpolitizálttá válik a mi, devizahitelesek
ügye, pedig minket ebben a témában nem érdekel a politika egyik oldala sem,
mert mindegyik oldal benne volt 2001-2013 között abban, hogy nem csinált
semmit és jópofát vág teljesen jogtalan (jogi értelemben) dolgokhoz.
mondat,