CÖF

Ezennel, tisztelettel nyílt vitára hívom a Civil Összefogás Fórum képviselőit. Meglepve tapasztaltam, hogy a devizahitelesek érdekeit a zászlajukra tűzték anélkül, hogy bármit ez ügyben letettek volna az asztalra. Ami ettől is érdekesebb, hogy a fősodrású média milyen kiemelt figyelembe részesíti őket. Hát igen, van akinek nem kell teret foglalnia azért, hogy egyáltalán tudomást szerezzenek róla.

Tisztelettel várom erre a vitára a médiákat is, én garantálom, hogy vágatlanul teszem közzé a teljes anyagot. Hozhatják Varga Istvánt is, meg a Bankszövetség és a kormány szakembereit is. Jó lenne végre tisztán látni mindenkinek, hogy ki kicsoda és ki hogyan vezeti meg a népet.

Mivel én hívom a CÖF-öt vitára, ezért ők válasszák ki a helyszínt és időpontot. Alkalmazkodni fogok hozzá. Amennyiben nem fogadják el meghívásomat, úgy ezt annak igazolásának fogom fel, hogy valójában egy fantom szervezet, aki a kormány köldökmadzagján hívatott megvezetni és megosztani a magyar társadalmat.

Tisztelettel, Kásler Árpád

U.I.: kérek mindenkit, hogy a  lehető legnagyobb létszámban küldjék meg ezt a felhívást a CÖF képviselőinek.

11 hozzászólás a(z) “CÖF” bejegyzéshez

  1. Kedves sorstársaim barátaim!
    A zsidesz civilszervezete reagált ÁRPÁD felhívására Ime:

    Válasz Kásler Árpád Úrnak PDF Nyomtatás E-mail
    Tisztelt Kásler Árpád Úr !

    Nem osztjuk azon meglepetését, hogy a “devizahitelesek” érdekeit a CÖF is társadalmilag fontos ügynek tekinti.
    Célunk, hogy minél előbb saját lehetőségeinkhez képest megoldáshoz segítsük az uzsora hitel áldozatait.
    Tiszteletben tartjuk minden szervezet ez irányú törekvését azzal, hogy ki-ki más módszerekkel kívánja elérni a kitűzött célt.

    Emlékeztetni szeretnénk, hogy mi 2009 óta nagyon sokszor foglaltunk teret, mint például a Hősök terét kétszázezren Virágvasárnapon, Kossuth teret és Alkotmány utcát Bajnai Gordon beiktatásakor, Stefánia útját a Szlovák Nyelvtörvény elleni megmozdulásunkkor…stb.
    Támogatóinkat a Békemenet szimpatizánsait és a Szellemi Honvédőket is közösségünkben üdvözölhettük. Bátorságunk nem megkérdőjelezhető, mert az ellenünk kivezényelt roham rendőrök, lovas rendőrök leheletét testközelből érezhettük. Most pedig nyíltan vállaltuk, szakmai előkészítéssel és meggyőződéssel azt a büntető feljelentést, amelytől a “devizaalapú” hiteleseknek remélhetőleg igazság szolgáltatik.

    Tisztelt Kásler Árpád Úr!

    Nincs miről vitáznunk, hiszen ki-ki a maga eszközeivel jóhiszeműen ugyanazon célért küzd. Attól pedig szeretnénk Önt megóvni, hogy prejudikálja hovatartozásunkat. Hiszen természetesnek tartjuk , hogy a Nemzet céljai érdekében a regnáló Kormányt támogassuk vagy éppen kritizáljuk.
    Az általánosan levonható ítéletet bízzuk Magyarország polgáraira, mert ezt bölcsességük miatt bátran megtehetjük.

    Tisztelettel

    CÖF, CÖKA Vezetőség

    Nem mernek vitába szállni mert kiderülne hogy ők is a kormányt ezen keresztül a bankokat támogatják.
    Ezenkívül elkezdődne a mocsok szétkenése.Igen ők is a pénzügyi (Rothschild,Soros)hatalom által kreált képződmény.Nem kell messze menni hogy ez érzékelhető legyen.

    Kémeri Lajos