MEGA GYÜLEKEZŐ – VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI

Ez a felvilágosult, méltóságukért kiálló emberek forradalma lesz!

A helyszín Budapest 2013. március 9-én 11:00 órakor, a József nádor téren a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

Elérkezett az idő a frontvonalak letisztulására. Elérkezett az idő a tisztánlátásra, hogy ki és mit képvisel. Világossá teszem, hogy én mit képviselek és azt kérem mindenkitől, hogy aki velem egyetért az támogasson, szervezkedjen és szervezzen be minél több embert az ügy érdekében.

– a „deviza” kölcsönszerződések törvénytelenek, nem felelnek meg a kölcsön jogügylet jogi kritériumainak, sem a Ptk. 523§ foglaltaknak, sem pedig a Hpt 10.2 bekezdésében foglaltaknak. Nem kölcsön jogügyletet tartalmaznak.

– a magyar hatályos törvények szerint, kölcsön jogcímen, ezen szerződésekre támaszkodva, az embereknek deviza tartozásuk nem áll fenn

– a bankok és az állami felügyeleti szervek súlyos törvénytelenségek ellenére tovább fosztogatnak és szemet hunynak a fosztogatások felett

– tovább bízni a hatalom jóindulatában egyenlő az öngyilkossággal

Az életünkről van szó.

Amit a hátunk mögött, zárt ajtók mögött fognak tárgyalni – bár a Kossuth téri tüntetés célja nem egy minket kirekesztő, titkos paktum létrejöttét célozta –  a megtörténteket nem tudják annulálni.  És nem is fogjuk engedni, hogy annulálják.

A valóság egy. Ami megtörtént. Ami igazolható. Amit senki és semmi nem írhat felül.

Akkor sem, ha szerintük veszítünk. Az Ő szemükben lehetünk vesztesek – de mi nyertesek vagyunk .

Mert tudjuk, hogy igazunk van. És ezért nyerni fogunk. Mindig az életnek kell győzni a halál felett. És ehhez több kell, mint tisztességtelen-törvénytelen.

Ehhez hit kell!

Én kértem Varga Istvánt, hogy ne vegyen részt ezen a „tárgyaláson” mert ez a tárgyalás nem az a tárgyalás. Gyalázatos körülmények között lett létrehozva és gyalázatból csak gyalázat születhet. Azt válaszolta, hogy én meggyőzni őket nem tudom, csak legyőzni őket és hogy Doubravszky számít a későbbiekben az ötvenezres seregemre.

Doubravszky a  kirekesztésének következményeire számítson, egyelőre hivatali hatalommal való visszaélésnek nevezik azt amit Ő csinál.

Aki idegenkedik az utcai megmozdulásoktól, az kérem nevezze meg, hogy mely hatóságba bízik még. Én már csak önmagunkban, a nép erejében bízok és a Hágai Büntető Bírósáságban.

A bankok és a neki falazó hatóságok hatalmas, felbecsülhetetlen károkat okoztak a lakosságnak. A bankok és az állam kártérítéssel tartozik az embereknek. Éppen ezért méltányos ajánlatnak számít részünkről, ha felkínáljuk azt, hogy kártérítés címén el kell törölni a devizaköveteléseket. Ez sokkal kisebb összeg, mintha egyenként kártalanítanák az embereket.

Az adósoknak joguk van kártérítésre és mindenkinek, kihangsúlyozom, hogy MINDENKINEK joga van nagyobb kártérítést követelni mint amennyi a még fennálló tartozása. Ki fogja megmondani hogy mennyit ér egy emberélet? Ki fogja forintosítani, hogy mennyit ér négy év álmatlan éjszaka, az összeszedett betegségek, a megromlott családi viszonyok, a kivándorolt rokonok, az elértéktelenített ingatlanok, az elértéktelenített járművek, a tönkrevert vállalkozások és ebből kifolyólag a megszűnt bevételi források.

Ha mindezeket forintosítanánk, akkor sokkal többel tartoznak a bankok mint amennyivel az emberek tartoznak nekik. Ezt ők nagyon jól tudják, ezért sürgeti a pénzügyi jogok biztosa a tárgyalásokat, amelyekről kizártak minket.

Az aki otthonról fogja szemlélni az eseményeket és azt, hogy mi túlerővel szemben az Ő jelenléte nélkül küzdünk az igazságért, az saját magával kell elszámoljon, csakis kizárólag saját lelkiismeretével. Mi senkit sem kötelezhetünk, hogy álljon ki a jogaiért, de mindent elkövetünk azért, hogy a bűnösök a Hágai Bíróság előtt feleljenek.

Emberek, a szabadság felbecsülhetetlen érték, de néha tenni is kell érte. Önök félnek a milliárdosoktól, vagy a hatalomtól? Nem cserélnék senkivel sem aki fél, borzasztó élete lehet annak aki félelemben tölti azt.

Minden olyan tőlünk független demonstrációt támogatunk, akik a Végképp Eltörölni elvet képviselik. Arra sohasem lesz kapacitás, hogy egyenkénti reparációs folyamatokat lefolytassanak a hatóságok, ami egyébként az adósok javára zárulna számszerűleg.

Ezért végső és járható megoldás a végképp eltörölni, így a bankoknak megmarad az eddigi árfolyamtöbbletből harácsolt vagyona, amit céltartalékba tárolnak és ezért tűnnek veszteségesnek. Az emberek fellélegzenek és fogyasztói cikkekre költhetik a pénzüket, így csak ÁFÁ-ból több bevételre tesz szert az Állam mint a bankadókból összesen. Továbbá megmarad az Államnak a MNB-ben tárolt több ezer milliárd forintnyi devizatartalék.

Emberek! A feladat adott, a cél adott, a helyszín adott, az időpont adott, vezér van, már csak az a kérdés, hogy ember van-e hozzá! Kiderül március 09-én , szervezzék a buszokat, a teleautókat, zászlókat hozzanak magukkal, feliratokat-táblákat amelyeken kifejtik véleményüket az igazmondó biztosról és az általa létrehozott tárgyalásról, a bankárokról és a hatóságokról. Ne legyenek szívbajosak. Az életünkről van szó!

Ez a felvilágosult, méltóságukért kiálló emberek forradalma lesz!

Kásler Árpád, 2013. 02. 27.