Kis betekintés – Bankárok hatalma

 

2012-03-22 – Alex Cross

A valódi demokrácia alapfeltétele a bankok társadalmi felügyelete.

A mai technológia mellett csak a vezetői dilettantizmus és szándékos rombolás alapján lehet magyarázni a néptömegek nélkülözését és szenvedését, amiért a világot irányítani kívánó de nem tudó árnyékhatalmi szerveződések és a velük konspiráló politikai elit a felelős.

„Engedjék, hogy én bocsássam ki és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem érdekel ki hozza a törvényeket,”

– Mayer Amschel Rothschild (1744-1812) Folytatás

Fehérgallérosok Sorozat 1.- Az első bankbotrány!

Egy sorozatot indítunk útjára, ahol csokorba szedve ismertetjük, a legnagyobb gazságokat. Kérek mindenkit olvassa figyelmesen, a végére eljutunk a devizaalapú hitelekig. Annyit megelőlegezhetünk, hogy aki él és mozog a politikai palettán, ki jobban ki kevésbé, de mind érintettek ezekben az ügyekben vagy direkt, vagy csak azért mert nem kiabál elég hangosan és mint tudjuk, „cinkos aki néma…”. Az érintettek előszeretettel hivatkoznak az elévülésre, de ez távolról sincs így, mert ezeknek a bűncselekményeknek a következményét nyögi az ország. Aki ezt nem látja, az semmit sem lát.                                            RENDSZERVÁLTÓ MOZGALOM! Támogassanak! Folytatás

RVMP elemzés!

 

Mindenki várja  a „recesszió” utáni  „felemelkedést”, ami el is fog  jönni, de nem úgy mint sokan azt gondolnák. Gyakran, a mostani gazdasági válságot, a ’29-es világválság néven elhíresült eseménysorozathoz hasonlítják, de ez csak részben igaz. Ugyanis ’29-ben még az olcsó olaj javarészt kiaknázatlan volt és valójában ennek köszönhetően jött létre a nagy „felemelkedés”. Azóta volt egy olajhozam-csúcs, röviden csak olajcsúcsnak hívják, ami a kőolaj kitermelésének időbeli tetőzését jelenti. Ez a csúcs az Egyesült Államokban 1971-ben következett be és Világviszonylatban 2005-2007-ben. Jelenidőben az olajkészletek egyharmada, már kimerülő mezőkről származik és ez a tendencia, folyamatos 4% csökkenést mutat, ami világviszonylatban több mint egy millió hordóval kevesebb kitermelt olajat jelent évente. Ezek Tények! Folytatás